Amikor megláttam az orvos arcát, rögtön tudtam, hogy nagy a baj....
-Hogy van Mia?-kérdeztem.
-Az állapotát stabilizáltuk és túl van az életveszélyen. Sajnos a fél arcát sikerült csak megmenteni. Egy nagyobb plasztika műtéttel helyre lehet hozni a károsodást, de az nagyon drága és veszélyes lenne. Nem valami szép látvány. A sebészeinknek kevés idejük volt az összevarrására, így nem tudták teljesen helyrepofozni... De a újabb műtéten gondolkodhatnak.
-Ez most azt jelenti, hogy elcsúfult az arca?-kérdezte Molly sírva.
-Igen.
-Bemehetünk megnézni?
-Persze. Erre tessék. A fiú testvére?
-Nem. A barátja vagyok. És ott voltam a balesetnél. Én is szeretném látni....-válaszoltam.
-Jó! Kivételesen.
Bementünk Miához, és mikor ránéztem az arcára, láttam, hogy a dokinak igaza volt. Ahol a kocsi elütötte, ot teljesen eldeformálódott az arca. Mia szeme csukva volt, aludt. Oda ültem mellé és megfogtam a kezét.
-Mia! Hallasz engem?
Nem válaszolt.
-Tudod, én mindig itt leszek neked. Ha felébredsz majd, akkor ne ijedj meg, mert így is gyönyörű vagy!
Még minidg semmi.
Órákon keresztül ott ültem, és néztem. Amikor besötétedett, felálltam és hazamentem. Otthon az asztalomon egy levél fogadott. Nem volt rajta semmi, csak a nevem. Kibontottam és egy nyomtatott levél esett ki belőle.
"A rendőrségnek egy szót se, különben Miának baja esik!"
